Erősen indította az évet a román férfi: öt nap alatt háromszor vezetett engedély nélkül
Még be is csukták rövid időre, de ez sem zavarta.
Inkább senki ne vegyen róla példát!
Nyitókép: Videa-képernyőfotó
A Budapesti Autósok egy olvasója rögzítette az alábbi felvételt, amely Nyíregyházáról Budapest irányába, a kerekharaszti MOL kút mellett készült.
A belső sávban kb. 120-130-al haladva egy sétáló alakot láttunk elsuhanni, igazából még megijedni sem volt időm, mert az előttem haladó Ford takarásából jött elő”
– számolt be a sofőr, hozzátéve, hogy már csak otthon látták, hogy a hölgy éppen mobiltelefonon beszélgetett.
Azt nem tudni, hogy a nő hogyan került oda, és miért épp ott telefonált. Mindenesetre az olvasó azt hozzátette, hogy ha valaki kisebb rutinnal vezet, lehet megijed és félrerántja a kormányt, ezzel egy komoly balesetet tudott volna okozni.
A felvételt alább tekinthetik meg: